

Változtasd meg a lelki beállítottságod, és megváltozik körülötted a világ!
Szeretettel köszöntelek engedd meg, hogy pár gondolattal bemutatkozzam Neked!
Schveiger Réka vagyok, küldetésemnek tekintem, hogy segítsem embertársaimat inspirációval, motivációval arra, hogy a megteremtsék azt az életet, amire vágynak! Mentorprogramjaim, coaching folyamataim és tréningjeim támogatást nyújt azoknak, akik készek megtenni a szükséges lépéseket az álmaik felé vezető úton.
Változtasd meg a lelki beállítottságod, és megváltozik körülötted a világ!
Az életed olyanná válik, amilyenné tenni akarod! Elérhetsz nagy sikereket, vagy élhetsz reménytelen életet.
A döntés a tiéd!
Világod megváltoztatása egy belülről kifelé irányuló folyamat. Vagyis a változást önmagaddal kell kezdened!
Meggyőződésem, hogy mindenkinek megjár az az élet, amit megálmodott önmagának!
Life & Business coachként leginkább a szemléletmódváltásban szeretnék segítséget nyújtani.
Life coaching során a célok kitűzésében és azok megvalósításában nyújtok segítséget, amivel magam is megküzdöttem pár éve.
Business coaching területen főleg vállalkozókkal és vezető beosztású személyekkel dolgozom együtt. Hogyan ismerje fel valaki önmagában a lehetőségeket, miként lássa tisztán az erősségeit, hogyan hívja a félelmet segítségül a céljai, álmai eléréséért.
Emellett az élet más területein felmerülő kérdéseidben is tudlak támogatni, minden olyan számodra nehéz élethelyzetben, melyben hirtelen vagy már régóta nem találod a kivezető utat.
Ha úgy érzed, segítségedre lehetek, fordulj hozzám bizalommal!
Schveiger Réka
coach, tréner, mediátor
+30 30 820 0865

Egyéni ügyfelek
„A coaching egy olyan, lélekdopping, mely az embert, az elme börtönéből kiszabadítja és a szabadság útjára vezeti.”

Céges ügyfelek

Kiteljesedett élet, amire vágysz
Kiteljesedett életet élni vágyó
Nőknek, Vállalkozóknak, Vezetőknek
biztosítsd a helyedet az 4 napos ingyenes workshopra,
legyél ott 2023. május 8. és 11. között!
Rólam mondták:
,,Rékában egy nagyon lelkes, türelmes karaktert ismerhettem meg. A beszélgetések valóban rólam szóltak, közös munkánk célja a probléma valódi okának megkeresése volt. Minden alkalmommal segített egy másik aspektusból megmutatni a témát, amely saját magamra is jobb rálátást adott. Hálás vagyok a közös munkáért, ugyan nem könnyű kimondani a valódi igazságot, de ez valóban segít az életben erősebbé válni. Köszönöm :)”
K.A
,,Mikor megkerestem Rékát a megoldandó helyzettel, már az első alkalommal tudtam, hogy jól meglátta a probléma gyökerét. Lépésről lépésre haladtunk, feladatokat adott, melyek segítettek önmagam megtalálásában, a konfliktushelyzet megoldásában. Réka nyugodt kérdéseivel, kreatív ötleteivel segített átlépni a saját gátjaimon is. Minden egyes online találkozó meghatározta a napomat, erőt adott, jókedvre derített, hiszen láttam a kiutat az útvesztőből. Réka minden egyes elakadásnál tudott úgy kérdezni, hogy magam fogalmazzam meg a választ, vagy ha nem találtam, akkor több irányt is mutatott. Biztos vagyok benne, ha a jövőben hasonló helyzetbe kerülök, már egyedül is ki tudok jönni a mélyből, mert Réka szavai, problémamegoldó gondolkodásmódja rám ragadt. Nagy hatással volt rám személyisége, mosolygós, pozitív megjelenése. Hálás vagyok, amiért kapcsolatba kerültem vele.”
Varga Lívia
,,Réka egyenes, de kedves stílusa nekem nagyon bejön. Jó, hogy nincsenek felesleges körök és mellébeszélés. Célravezető kérdések, hasznos személyiségtesztek és házi feladatok voltak. Konkrét hétköznapi szituációkból vettük a pozitív, követendő példákat. Gyakorlatorientált módszer, nem voltak elvont fejtegetések. Sokat segített a sorstársak példáiból hozott megerősítések. “
B.Réka
,,Rékával beszélgetni felemelő, mert érzem, hogy én vagyok a fontos, azt az egy órát “énidő-ként” éltem meg. Észre sem vettem, de a fárasztó stresszes munkanap után a beszélgetés alatt motiválttá váltam és alig vártam, hogy alkalmazzam azt a választ a kérdésemre, amit Réka segítségévek találtam meg. Élményekkel, jó érzésekkel és sok “AHA” élménnyel gazdagok voltak üléseink. Számomra oázis a sivatagban. Nagyon ajánlom bárkinek, aki elakadt, vagy csak önmagát keresi.”
S.M
,,Nem voltak elvárásaim a beszélgetésekkel szemben, nem ismertem ezt a folyamatot. Nagyon örülök, hogy sikerült Rékával részt vennem ezen a beszélgetés sorozaton. Sokat tanultam magamról. Változott a hozzáállásom, a gondolkodásom nagyon sok dologról. Elkezdtem változtatni bizonyos dolgokon, amik akadályoztak a céljaim elérésében. Megtanultam Rékától, hogy mindig tegyek fel kérdéseket magamnak. Réka mindig türelmesen, nyugodtan hallgatott és folyamatos támogató figyelmével megerősített, vagy éppen a megfelelő irányba terelte a gondolataimat. Megmutatta, hogy mindenben keressem meg a pozitívumot, azt, ami nekem örömet okoz és azt erősítsem magamban. És a türelemre, a kitartásra is felhívta a figyelmemet, mert egy-egy változás, új szokás kialakítása az életünkben több hónapos “munka”. Mindenkinek ajánlani tudom csak, mert az önismeret, a fejlődés igénye, a céljaink elérése a coach folyamattal, Réka segítségével sokkal könnyebben elérhető!”
Fekete Ibolya
,, Elképesztő jó hangulatban teltek az ülések. Hatalmas felismeréseket hozott magammal kapcsolatban. Képes vagyok már tisztán látni. A célomat illetően, elsődleges lépéseket meg is tettem, amely Rékának köszönhető. Lelkes, mitiváló személy, akiből sugárzik a vidámság és a szeretet. Őszintén lehetett beszélni, egyáltalán nem éreztem, hogy ítélkezne felettem. Ajánlom mindenkinek, aki elakadt az életében és nehézséggel áll szemben, vagy nem találja a célját!”
S. Erika