Az önismeret egy életen át tartó folyamat. Nem lehet kijelenteni, hogy én már ismerem magam és innentől fogva nem is foglalkozom magammal többet. A „nyugágyon” hátra dőlve élvezem az életet a koktélommal a kezemben. Őszintén szólva az önismeret kalandos utazás, de még milyen kalandos.

Önmagunk folyamatos önreflexív megfigyelése elengedhetetlen a helyes önismerethez. Figyelnünk kell reakciónkra, viselkedésünkre, hogy hogyan reagálunk bizonyos pillanatokban, nem várt eseményekre.

Ki, milyen hatással van ránk? Hogyan érzem magam az adott személy jelenlétébe, mi okozhatja, hogy feldobódom jelenlétében vagy éppen a mélységes gödörben találom magam? Az új helyzet, milyen érzést kelt bennem, motivál vagy teljesen lehúz?

Az előbb említett helyzeteket megfigyelve tudunk önmagunkról újabb és újabb információt gyűjteni. Hol, mely területen kell változtatnom és min szeretnénk változtatni, esetleg több tapasztalatot gyűjteni. Önmagunkat csak a saját átélt tapasztalataink alapján ismerjük meg. Muszáj a tettek mezejére lépni, az önismereti munka során. Néha nem árt kellemetlen helyzetbe hozni saját magunkat, vagyis ki-ki lépni a megszokott komfortzónánkból.

Az önismereti munkát, úgy kell elképzelni, mintha egy várost fedeznél fel, amihez nem kapsz térképet, mert a térképet neked kell megrajzolni.

Folyamatos befektetett energia szükséges, ahhoz, hogy tudd mikor, mit kell cselekedned, hogyan kell viselkedned.

Ha önmagadat ismered a jelen pillanatában létezel, akkor nem utólag fogod a fejedet a falba verni és jajveszékelni, hogy:

„már pedig, ott nem kellett volna megszólalnom”,

„miért nem álltam ki magamért”, és még sorolhatnám az általatok is jól ismert mondatokat.

Az állandó önreflexió, arra ad leginkább rálátást, hogy hogyan viselkedsz, a viselkedésed milyen érzéseket kelt benned. Ha helyesnek véled, nyugodt vagy, ha zavartnak, frusztráltnak és idegesnek érzed magad, akkor ott abban a helyzetben az a viselkedés nem volt helyén való.

Fontosnak tartom, hogy megnézzük milyen értékek alapján éljük az életünket. Amennyiben nem az általunk preferált viselkedés a működtetett, akkor a nagy kérdés, hogy: Miért csúszunk el? Kinek, esetleg minek akarunk megfelelni?

Ahhoz, hogy a magabiztosság és a nyugalom lengje be életünket, szükségesek a visszajelzések. Szükséges, hogy önmagunknak tükröt tartsunk. Valljuk be őszintén, ez nem egy egyszerű feladat, olykor fájó is tudd lenni, de enélkül nem megy. Állandó energia befektetést, önkontrollt igényel, hisz, ahogy a külső környezet, folyamatosan változásra kényszerít, úgy mi is kerülünk újabb és újabb szerepkörbe, ami merőben új magatartást, hozzáállást, nézőpontot kíván meg.

Tehát, az önismeret egy folyamat, napi szintű munka, önmagadért, a nyugodt életedért, a biztos nyugodt belső békéért.

Schveiger Réka

coach, tréner, mediátor

Krízisben a megoldás!

Az elért sikerek nem jók, vagy nem elég jók! Nem is erre vágytam! Az alagút, amibe kerültem sötét és nincs benne fény! Mit is keresek én itt, érzés vesz körül! Nem ezt akartam! Hol engedtem el a gyeplőt és kerültem ide? Ki akarta ezt, mert én nem! Boldognak kellene lennem, de nem tudok! Mindenem megvan, de valami mégis hiányzik, de mi az!?

Jaj, de már nincs időm, itt vagyok … ennyi idősen, már nem fogom tudni helyrehozni az életemet.

Pfff!

Ismerősek ezek a mondatok? Monológként visszhangzik a fejedben a nap 24 órájában? A megmagyarázhatatlan frusztráció, üresség, idegesség, félelem, rabja vagy? Akkor bizony ott kopog az ajtódon az életközép válság. Ha engem kérdezel, akkor szerintem enged be. A tagadás nem megoldás!

Ez nem egy betegség ez egy állapot, amit meg kell oldani, túl kell lendülni rajta.

Meggyőződésem, hogy a rohanó világunk és a koronavírus adta helyzet, felerősítette a kialakulását. A kialakulás időpontja a 30-as évek kezdetétől az 50-es évek közepéig tehető. Már évtizedekkel ezelőtt jelen volt, szóval nem egy 21. századbeli divatos krízisről beszélünk, egy úgymond unatkozom „hóbortról”.

Ez a krízis idővel mindenkit utolér – szerencsés, akit csak egyszer-, azonban az nem mindegy milyen hosszú ideig és milyen mélyen érinti az egyént. Én azt vallom, hogy a felismerés félgyőzelem. Ha már tudod, hogy miért érzed rosszul magad, akkor megtalálod a megoldást is.

Kiváltó oka lehet külső esemény, vagy belső változás eredménye, vagyis minden olyan élethelyzet, amely a lelki egyensúly állapotát megborítja, a megszokott komfortból kiránt, amelyre nem tudtál felkészülni. Az önmagadról kialakított énképet megingatja. Kérdés, hogy mennyire vagy reziliens, vagyis mennyire tudsz a megváltozott helyzethez alkalmazkodni, kezelni. A 2021-es év főként erről fog szólni. Mennyire tudsz rugalmasan az újabb és újabb helyzetekre felkészülni, ha nem rendelkezel ezzel a képességgel akkor eltörsz, mint a faág, amelyik képtelen a széllel együtt mozogni. Reziliencia fejleszthető, kérlek kezd el, hogy ez az év a tiéd legyen!

Személy szerint, úgy gondolom, hogy a „midlife crise”, megjelenésének fő oka, amikor nem tudunk új célt meghatározni, (minden, amit célul tűztünk ki elértük), vagy nem vonzó, nem motiváló, és ezáltal a tehetetlenség vesz körül. Frusztráció, düh és idegesség örvényébe kerülsz, mert képtelen vagy egy számodra fontos dolgot elképzelni, megvalósítani.

Szóval, ha ott topog az ajtóban az életközép válság, akkor enged be. A tagadás nem megoldás, még jobban a mélybe taszít. Ne keresd a megoldást a külsőségekben, csak az idődet húzod vele és a nyomasztó érzés még jobban ott fog tornyosulni feletted. A legújabb Iphone, a legnagyobb tévé az üresség érzését, amely szétfeszít nem fogja kitölteni, maximum csak a polcodét.

A belső lelki egyensúlyt kell megtalálni. Az alapokat kell újra rakni, a „ki vagyok én?”„mi a jó nekem?”, „milyen hitrendszerek és értékrendszerek alapján élem az életem?”, „mi az én miértem”, stb…?

Ha képes vagy lecsendesedni, megválaszolni a kérdéseket, képes vagy önmagadra a belső hangodra figyelni, a jelen pillanatában élni akkor megismered a legújabb „énedet”. Ha sikerül a krízis adta nehézségeket megoldani, akkor nő az önbizalmad, személyiséged stabil lesz. A megoldás hiányában identitás zavar alakul ki. Az életközép válság vagy bármely más krízis helyzetben egy „beszűkült” tudatállapotba kerül az ember. Célszerű külső segítséget kérni, hogy közösen oldják meg a kialakult helyzetet. Nem biztos, hogy támogató nélkül képes leszel kilépni a probléma keretéből és más szemszögből tekinteni a helyzetedre.

Miért is nem lehetne újra kezdeni? Ki, és mi akadályoz meg abban, hogy újra kezd? A válasz egyszerű: csak is te állsz a saját utadban! Hát, hess onnan!  Itt az ideje, hogy elenged azokat a gondolatokat, amelyek kalitkába zárnak, amelyek az utadban állnak, hogy újra építsd önmagad. Ha készen vagy akkor senki és semmi nem állhatja útját az új énednek! Az „újjászületés” után megtapasztalod, hogy mi mindenre is vagy képes, és onnantól fogva semmi nem állhatja utadat!

Schveiger Réka

coach, tréner, mediátor

Amikor két ember vitatkozik és saját álláspontjukról akarják meggyőzni a másikat általában erőből teszik. Ki-ki harcot vívnak! Azt gondolják, hogy az a nyertes, aki erősebben, határozottabban állítja a saját igazát. Azt viszont ne felejtsük el, valamilyen szinten mindenkinek igaza van.

A neveltetésünk során azt tanultunk, hogy egyforma véleményen kell lennünk, aki ettől eltér, az különbözik tőlünk. A ,,más” nem jó, nem illik bele a képbe. Ezért őket rendszerint kirekesztették a csoportból. De valójában, ki mondja meg, hogy melyik vélemény, nézőpont a helyes?

Magyarországon erősen ajánlott lenne a vitakultúra oktatása, mert komoly lemaradásaink vannak ezen a téren több országhoz képest!

Meg kell tanulni, úgy közölni a dolgokat, hogy a jelentését kifejezzük, de a másikat ne sértsük meg! Ne indulattal és sértéssel adjuk tudomására álláspontunkat
.
Meggyőződésem, hogy agresszió helyett az asszertív kommunikációt kell alkalmazni. Tény, hogy az asszertív kommunikáció rengeteg figyelmet, energiát igényel, és vannak helyzetek, hogy magával ránt minket az indulat, de legyen törekvésünk arra vonatkozóan, hogy erőszak nélkül kommunikáljunk egymással. Empátiával és megértéssel forduljunk a másikhoz. Hagyjuk egy időre a túlzott énközpontú gondolkodásmódot.

Az igazi művészete az asszertív kommunikációnak, ha képessé válunk nagyon gyorsan éles megfigyelésre szert tenni. Továbbá meghallani és felismerni a másik fél mondandója mögött milyen érzések és milyen valós indíttatás húzódik meg. Rálelni, hogy miről is van szó az adott helyzetben, mekkora szerepünk van a helyzet kialakulásában, és milyen érzések zajlanak bennünk.

Mihelyt tudatosulnak az érzések, megértődik a háttérben húzódó szükséglet és megfogalmazódik, hogy mi is a valós igény, mi a hajtóerő! Mindezt nyílt, világos és egyértelmű kommunikációval szükséges tudatni! Függetlenül attól, hogy a másik fél, hogyan viselkedik!

Ezt a fajta kommunikációt gyakorolni kell, türelmesnek kell lenni önmagadhoz.
Figyelembe kell venni, hogy a harag, indulat ragályos. Ha nem vigyázol, a benned lévő nyugalom elvész és helyette rád tapad a másik fél frusztrált viselkedése!

Ha felemeled a hangod, már vesztettél, mert az indulat diadalmaskodik és már rég nem arról fogsz vitatkozni, ami a kezdeti téma volt, hanem a mélyen meghúzódó múltbéli sérelmek törnek felszínre!

Schveiger Réka
coach, tréner, mediátor
www.schveiggerreka.hu